III. fejezet
Gyógyulás
{Kaname szemszög}
Megérkeztünk.
Olyan furcsa volt itt lenni szüleink nélkül, de már ők nem lehetnek velünk…..
Yukit bevittem a szobába és leültem mellé, vártam mikor ébred fel, mert út közben semmi élet jelet nem mutatott csak mikor közel hajoltam hozzá akkor hallottam rendszertelen légzését és szívdobogását.
4 nap múlva……
Yuki még mindig eszméletlen volt, így kénytelen voltam hívni hozzá egy orvost ki vámpírokkal foglalkozik. Nagyon rejtélyes volt , mert mintha észrevett volna valamit, de nem foglalkoztam ezzel, mert azt mondta pár óra múlva felébredhet, és hogy ne engedjem felkelni, mert nagyon lelesz gyengülve. Azt tanácsolta hogy feltétlenül próbáljam meg vérrel táplálni és különösen jót tenni ha egy tisztavérű véréből kapna, mely segítene neki hamarabb felépülni. Nem volt kétség hogy saját véremmel fogom etetni mert miattam került ebbe a helyzetbe és ez miatt iszonyú bűntudat bántott. Mihelyst elment az orvos megpróbáltam vérrel etetni, de több-kevesebb sikerrel jártam. Már több óra eltelt és kezdtem nyugtalankodni, mert azt mondta az orvos hogy pár óra múlva már ébredezni fog. De hamar elszállt az aggodalmam mert észrevettem hogy motyogni kezd. Mintha Zero nevét ismételgette volna és ez zavart de elkellett fogadnom azt amin végigmentek. Még lett volna min gondolkoznom, de észrevettem hogy kinyitotta a szemét
-Kaname?Hoool vaggyuuunk?- nyögdécselte.
-Majd mindent elmondok de most kérlek maradj az ágyban és pihenj, mert az orvos is ezt tanálcsolta. - de hogy gondolhattam én ilyet? Hisz olyan makacs volt.
-Hol vagggyunk?
Már kicsit folyékonyabban beszélt és hamar rájöttem hogy jobb lesz ha válaszolok, mert addig úgyse fogja abba hagyni.
-Abba a kastélyba vagyunk ahol szüleinkkel laktunk, de biztos nem ismerős neked ez a hely mert most mi az emeleten vagyunk és Te kiskorodban csak a pincében tartózkodhattál!
-MI történtt?-kérdezte és felült.
-Az orvos a lelkemre kötötte hogy ne hagyalak felkelni mert pihenésre van szükséges. Majd elmesélek mindent , de most pihen, kérlek!-és mellé bújtam és magamhoz öleltem, hogy nehogy eszébe jusson felkelni.
-Kaname? –kérdezte. Láttam rajta hogy zavarba jött.
Nem feleltem hanem megcsókoltam.
{Yuki szemszög}
Valószínűleg elaludhattam bár elég sok minden kavargott a fejembe, de mikor felébredtem iszonyatosan éhes voltam. Eldöntöttem , hogy felkelek és szerzek valami élelmet, bár Kaname megtiltotta és most mellettem alszik, de reméltem nem vesz észre. Rögtön ahogy elkezdtem mocorogni észre vett…Lebuktam..
-Bocsáss meg hogy felébresztettelek csak hatalmas éhség gyötör és keresni akartam valamit amit megehetnék.
A vérére ösztökélt, főleg azzal az érvel hogy az orvos ki elvileg kivizsgált azt javasolta hogy egy tisztavérű vérét igyam. Végül belementem, mert majdnem akkora éhség uralkodott rajtam mint mikor Kaname vámpírrá változtatott. Nagyon sokat ittam, de nem tudtam uralkodni magamon és mikor befejeztem tovább faggattam.
-Szóval elmesélnéd végre hogy mi is történt? –kérdeztem már egy kicsit türelmetlenül.
-Eljöttünk a Cross Akadémiáról hogy nyugodtan feltudj épülni. Még most változtál vissza és gyenge voltál, gondolom ezért tartott oly sokáig hogy eszméletedet visszanyerd.
-Mikorra tervezed hogy visszamenjünk?
-Háth ezen még nem gondolkoztam. Persze csak az után miután jobban leszel és gondoltam körbenézhetnénk, mert már én is nagyon rég jártam szüleink kastélyába. Írtam Kaiennek egy levelet amibe leírom hova is megyünk. Valószínűleg már rég elolvasta.
-Az Igazgató tudja hogy hol van ez a hely?
- Persze hogy tudja. Már járt is itt -mondta.
-Az igazható már járt itt?- merengtem el, igaz hangosan de gondoltam hogy nem fog válaszolni.
Felugrottam hogy felöltözzek, visszaakartam menni, mert éreztem hogy Kaname nem mesél el mindent, de arról fogalmam se volt hogy miért van hiány érzetem. Megszédültem és Kaname kapott el.
-Yuki elég sokszor elmondtam neked hogy nem kelhetsz fel és jó lenne ha nem akarnál mindenkép ellent mondani. -mondta szigorúan.
Utáltam mikor ilyen kimérten beszélt velem, de megérdemeltem mert igaza volt.
Csigalassúsággal teltek a napok és már megengedte Kaname, hogy felkelek az ágyból és hogy körül nézhessek régi otthonunkba. Kaname mindent percét mellettem töltötte, ügyelt nehogy megerőltessem magam. Így én is ott voltam vele mikor Aidou hozott Kanamének egy levelet. Nem is tudtam hogy itt vannak , mert ez idő alatt míg itt voltam egyszer se találkoztam velük. Szépen elkerültek engem…de nem nagyon álltam meg vele beszélgetni mert Kaname elolvasta hangosan, hogy kitől érkezett is az levél.
-Kaien.
Odasiettem mellé és elkezdem olvasni.
Kedves Yuki és Kaname!
Gondoltam, hogy a Kuran kastélyban vagytok és meg is látogattalak volna titeket de féltem, hogy Zero követni fog és abból nem lenne semmi jó., mert még jobban gyűlöli Kanamet amiért elvitte Yukit a Cross Akadémiáról. Kaname nem tudom mi a szándékod, hogy mikor akartok visszatérni vagy mikor akarod visszahozni Yukit. Remélem már meggyógyult és nem azért maradtatok eddig távol, mert még nem épült fel vagy mert nem is akartok visszajönni. Zero állapota beszámíthatatlan mint ahogy korábban említettem még jobban gyűlöli Kanamet, de Yukit egyre türelmetlenül várja.
Visszaakartam menni, és ennek hangot is adtam, de Kaname azt mondta még várjuk 4-5 napot és utána visszamehetünk. Beleegyeztem mert én igaziból nem is tudom hogy hol van az Akadémia és nélküle egyébként se tudnék visszamenni. A következő napok valahogy máshogy teltek. Kaname elment és este fele tért mindig vissza és már kezdtem gyanakodni hogy mit is csinálhat, de mintha Ruka és Rima elakarták volna venni a figyelmemet,folyamatosan velem voltak. És sokszor sikerült is nekik.
{Kaname szemszög}
Nem akartam fájdalmat okozni Yukinak, de arra gondoltam;esetleg ha Zero körül lenne egy olyan lány ki szereti lehet hogy eltudná felejteni Yukit. Többször meginogtam, mert igaz hogy ha végül összejönne valakivel akit én küldtem oda az az én hibám is lenne. De szépen lassan meggyőztem magam hogy ez Zeron múlna és nem rajtam. A városban ismertem egy lányt ki nagyon kedves és elég jóba voltam vele tehát megbíztam benne annyira hogy nem fog elárulni. Megkértem hogy a lehető legjobban,amennyire csak tud jöjjön össze Zeroval.
Elintéztem neki az oda utat az Akadémiára, de közben féltem, mert Yuki egyre jobban gyanakodott, de nem erre hanem arra hogy én miért is maradok el oly sokáig.
Már egy hét is eltelt és már én voltam Yuki mellet. Eddig Rukáék voltak mellette, de csodálkoztam rajtuk mert szó nélkül Yukival voltak .Meg sem kértem őket hogy míg én ne leszek mellette addig ők tegyék ezt. Ayumi –tól ( a lány ki az Akadémiára ment) kaptam egy hét után egy levelet és nagyon meglepődtem mikor azt írta hogy Zero a bizalmába fogadta. Szerinte csak azért sikerült ennyire hamar mert most nagyon bánatos,…. hát lehet bene valami. Én is írtam neki egy levelet mely remélem hamar eljut hozzá, mert úgy döntöttem hogy holnap visszamegyünk és reméltem hogy addigra megtudja szervezni a leírtakat.
Közöltem Yukival hogy holnap elmegyünk az Akadémiára és pakoljon össze.
-Nem lehetne már most indulnunk?-kérdezte türelmetlenül.
-Pakolj össze, mert ki tudja mikor jövünk újra vissza és ha hozni akarsz valamit…..
- Rendben..- szakított félbe és elrohant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése